2009. április 26., vasárnap

NY lépésről lépésre part 2.

mielőtt pirkadni kezdett, az igazat megvallva jóval mielőtt pirkadni kezdett volna, hajnalo 4 órakkor, kezdett már nagyon kiürülni a bulihely, szóval eljöttünk, gondolva csak találunk egy nyitvatartó helyet, ahova beülünk. hova máshova is mehettünk volna, mint a MCDonaldsba :)
mivel a Gyurinak rendesen feltörte a lábát a táncos cipője, elég nehezen mozogtunk. mivel én nem éreztem magam fáradnak elhagytam a gyenge láncszemet :) és elmentem kicsit körülnézni, hiszen ez a város sosem alaszik. hát azért ez így nem igaz, mert hajnali 4 körül senki nem volt kinn, mindenesetre elég érdekes volt, hogy pár órája még több ezer ember hömpölygött, most teljesen üresek voltak az utcák. alig 3 óra múlva kezdett ébredezni a város, ezért mi is nekivágtunk az aznapi etapnak. persze még előtte a mekiben a szembelévő aztalnál a srác tekert egy vicces cigit :), gondolom h jól kezdődkön a napja.

összeszedtem a Gyurit, és az első pár lépésünk - ami mellesleg elég nehézkes volt, mert a Gyurinak nagyon fájt a lába - a Rockefeller centerhez vezetett, majd onnan az én személyes NY-i kedvencemhez az Empire State Buildinghez. azt mondják aki korán kel aranyat lel, nos arról nem szól a fáma mi van azokkal, akik nem is alszanak, de valószínüleg ők is megkapják a jutalmukat, mert a tegnapi sornak nyoma sem volt. kb a 2. helyen mentünk fel a 86. emeletre. még egyszer hangsúlyoznám h a 86. emeletre, ja és a lift kb 1 percen belül ott volt :):). erről sokkal többet nem tudok mondani, nézzétek meg a képeket, szerintem lenyűgöző. elképeztően magasan voltunk, de képek: http://picasaweb.google.hu/kotirobert/NY042409#5328761844127831154
nyílván nem adja vissza teljesen a távolságokat, de sztem jók lettek.

ismét subway-re szálltunk és következett a nap fénypontja, a Statue ofLiberty (Szabadság-szobor). egészen könnyedén megtaláltuk, megvettem a jegyeket, és mivel nagyon szép idő volt, egy remek nap állt előttünk, egészen eddig a pillanatig. ugyanis, amikor megvettem a jegyeket nem láttam h mennyien vannak már előttünk jeggyel arra várva h hajóra szálljanak. nos rengetegen voltak: http://picasaweb.google.hu/kotirobert/NY042409#5328760662513220162
ezen és a következő képeken látni h kb 84 km-es sor volt, ami elválasztott minket a nap legnagyobb látványosságától - ha nem is méretben a legnagyobb. aki ismer az valószínüleg tudja h milyen döntés született, aki nem az most megtudja. természetesen nem álltunk be a sorba - én nem vagyok az a sorbaállós típus - visszamentem a jegyárusító helyre, kinéztem a két áldozatomat, és eladtam neki a jegyeket, még csak az ERŐt sem kellett használnom :)
szóval csak nagyon messziről sikerült semügyre venni NY és talán egész USA legismertebb jelképét.

mivel ennyire átvágták a számításaimat, új tervet kellett kieszelni, ami kb annyit tartalmazott h hazamegyünk. ennek több oka volt, egyrészt fáradtak voltunk, a Gyurinak a lába elég rossz állapotban volt, szóval sokat nem mászkálhattunk. szóval a buszhoz vettük az irány, természetesen még 1 látványosság volt amit nem lehetett kihagyni. Word Trade Center ikertornyok, pontosabban azoknak a helye. nagyon nem lehetett látni semmit, egy hatalmas gödör tátong, és mindenféle építkezés zajlik a környéken. ahogy ott áltunk még jobban felerősödött bennem a összeesküvés elmélet, miszerint a tornyok nem attól omlottak össze h a repülők belementek. egy ekkora böszme épület nem képes ennyire pontosan maga alá omlani, főleg ilyen kis helyen. de valószínüleg soha nem fog kiderülni az igazság h mi is történt aznap.

szóval irány a buszhoz, fel a buszra 4 óra zötykölődé, némi alvással átszőve, le Baltimoreban, villamos, reptér, busz és ismét itt voltunk Jessupban hurrá.

nos mindent összevetve nagyszerű élmény volt, megérte elmenni főleg ennyi pénzért, természeten egy hét se lenne elég h az ember bejárja az egész várost. nem tudom milyen lehet ott élni, de egy ideig biztosan jó, mert tényleg mindent megtalálsz, amit csak akarsz, de egy idő után valószínüleg már sok ebből a rohanásból, mert mindenki mindig siet valahova.
nézegessétek a képeket

R aki látta NY-ot :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése